A környéken elérhető programok

Gyalogtúra a Töreki Természetvédelmi Területen

A Siófok-Töreki mellett található Cinege-patak völgye 1994 óta természetvédelmi terület, ahol 1998-ban egy 14 állomásból álló tanösvényt alakítottak ki. A tanösvény indítóállomása a 7-es számú főúttól alig pár méterre fekszik, így gépkocsival könnyen megközelíthető. A túra során megismerhető a terület kialakulása, gazdag növény- és állatvilága. A tanösvényen két pihenőhely található, a tóközi és a Cinege-pihenő, ahol a kihelyezett asztaloknál a hozott elemózsia is elfogyasztható. A tanösvény teljes hossza 8,5 kilométer, a végponttól 6 kilométert kell gyalogolnia kiindulópontba. Aki rövidebb utat szeretne bejárni, annak ideális kiindulás lehet a tóközi pihenő is, mert innen a tanösvény második, 6 kilométeres szakaszát járható be. A végpontból csupán 4 kilométert kell visszagyalogolni a kiindulópontunkhoz.
Megközelítés:
A tanösvény indítóállomása a 7-es számú főútról érhető el, a Siófok-Törekibe tartó bekötőútra kanyarodva. Az indítóállomáson több gépjármű befogadására alkalmas parkoló található.
A tóközi pihenő a Törekibe tartó úton érhető el, a 7-es számú úttól 2,5 kilométerre. A tanösvény teljes szakasza jelzett turistaúton halad (zöld jelzés), szabadon bejárható.
A javasolt túra teljes hossza: 15 km

Töreki erdei túra

Aki kellemes erdei sétát szeretne tenni Töreki környékén, de a teljes tanösvény bebarangolását túl hosszúnak találja, annak ideális kiindulópont a Cinege-pihenő. A 7-es számú úttól 6 kilométerre fekvő Cinege-pihenő kerékpárral és személygépkocsival is megközelíthető. Az autót a hátuk mögött hagyva 2,8 kilométeres erdei körtúrát tehetnek a tanösvényen, melynek utolsó 5 állomása elérhető így. A pihenőhelyen pedig a Cinege-forrás vize is megízlelhető.
Megközelítés:
A 7-es számú főútról Siófok-Törekit jelölő táblánál kell lekanyarodni. A bekötőúton haladva 3,5 kilométer múlva Töreki első házai előtt érhető el a Cinege-pihenő felé vezető földút, melyen 2,5 km-t kell megtenni a célig. A tanösvény teljes szakasza jelzett turistaúton halad (zöld jelzés), szabadon bejárható.
A gyalogos túra teljes hossza: 2,8 km

„Betyáros-kör”

A kerékpártúra a Siófoktól délkeletre elhelyezkedő területet járja be. Mivel a túra síkvidéken halad, így mindenki számára könnyen teljesíthető. Az út során felkereshető Balatonszabadi határában, szőlők között található Pusztatorony, mely a török időkben elpusztult egykori Fokszabadi templomának maradványa. Túra második állomása Siómaros, ahol a világ első köztéri Kossuth szobra tekinthető meg, majd a Kossuth-hídon átkelés a Sió-csatorna másik oldalára, ahol a Sió-menti kerékpárúton térhetünk vissza a 8 kilométerre fekvő Siófokra. A Kossuth-hídnál lehetőség van egy 4 kilométeres kitérőre a kerékpárút végpontjáig.
Javasolt útvonal: Siófok (parkoló a Baross-hídnál) Szabadifürdő (vasúti átkelő) -> Szabadi út -> Pusztatorony -> Siómaros -> Balatonszabadi -> Kossuth-híd -> Sió-menti kerékpárút -> Siófok
Megközelítés:
A túra javasolt kiindulópontja a siófoki Baross-híd nyugati lábánál lévő autóparkoló. A túraútvonal bármely időszakban szabadon bejárható, azonban indulás előtt érdemes az interneten található online térképek segítségével pontosan megtervezni azt.
A túra teljes hossza: 26 km

Sió-menti kerékpártúra

A kerékpártúra a Siófoktól délkeletre elhelyezkedő területet járja be. Mivel a túra síkvidéken halad, így mindenki számára könnyen teljesíthető. Az út során felkereshető Balatonszabadi határában, szőlők között található Pusztatorony, mely a török időkben elpusztult egykori Fokszabadi templomának maradványa. Túra második állomása Siómaros, ahol a világ első köztéri Kossuth szobra tekinthető meg, majd a Kossuth-hídon átkelés a Sió-csatorna másik oldalára, ahol a Sió-menti kerékpárúton térhetünk vissza a 8 kilométerre fekvő Siófokra. A Kossuth-hídnál lehetőség van egy 4 kilométeres kitérőre a kerékpárút végpontjáig.
Javasolt útvonal: Siófok (parkoló a Baross-hídnál) Szabadifürdő (vasúti átkelő) -> Szabadi út -> Pusztatorony -> Siómaros -> Balatonszabadi -> Kossuth-híd -> Sió-menti kerékpárút -> Siófok
Megközelítés:
A túra javasolt kiindulópontja a siófoki Baross-híd nyugati lábánál lévő autóparkoló. A túraútvonal bármely időszakban szabadon bejárható, azonban indulás előtt érdemes az interneten található online térképek segítségével pontosan megtervezni azt.
A túra teljes hossza: 26 km

Kerékpártúra az ádándi Hetyei templomromhoz

A túrát a Sió-menti kerékpárúton kell kezdeni, melyen a siójuti hídig kell gurulni. Siójutra betérve el kell haladni a klasszicizáló késő barokk református templom mellett, majd Ádánd felé kell venni az irányt, ahol a túra célpontját, a Hetyei templomromot kereshetik fel. Az Ádánd határában álló impozáns rom a török időkben elpusztult, egykori Hetye falu emlékét hirdeti. A szántóföldön álló, földúton megközelíthető hajdani templom első említése 1327-ből származik, ma a téglából álló, háromszintes tornyának, illetve a csatlakozó falának maradványait láthatjuk.
A településre visszatérve megtekinthető a református templom, majd a központban Ságvár felé kanyarodva a barokk stílusú katolikus templom, illetve a kertjében található klasszicista gloriettben elhelyezkedő Immaculata szobor. Ságvárig 5 kilométer megtétele várható. A településen rá kell kanyarodni a Kilitin át Siófokig vezető kerékpárútra, melyen 10 kilométert haladva érhető el a túra induló- és egyben végpontja.
Javasolt útvonal: Siófok – Sió-menti kerékpárút – Siójut – Ádánd Helyei-templomrom- Ságvár Siófok-Kiliti- Siófok
Megközelítés:
A túra javasolt kiindulópontja a siófoki Baross-híd nyugati lábánál lévő autóparkoló. A túraútvonal bármely időszakban szabadon bejárható, indulás előtt azonban érdemes az interneten található online térképek segítségével pontosan megtervezni azt.
A túra teljes hossza: 35 km

Balatoni kerékpárút

A Balatoni kerékpárút a Balaton körül húzódó kerékpárútrendszer, melyen kerékpárral megkerülhető a tó, ezért Balatoni bringakörútnak is nevezik. Több kiegészítő szakasszal is rendelkezik, mint például a Sió-csatorna kerékpárút. A Balatoni kerékpárút néhol kiépített aszfalt borítású kerékpárút, máshol kerékpározásra is alkalmas közútból áll. A teljes hossza 204 km.
A Balatoni kerékpárút 1993-ban kezdett el kiépülni, de nem egységesen, mivel a Balatont érintő három megyén, Zala, Veszprém és Somogy megyén, valamint számos településen halad keresztül, ezért az egyes szakaszok is különböző kialakításúak, amiket a különböző önkormányzatok különböző időszakokban, a helyi körülmények és adottságok adta feltételek mellett alakítottak ki, de nagyjából 2002-re már kerékpározhatóvá vált, amit azóta is fejlesztenek az adott anyagi és egyéb lehetőségekhez képest. A kerékpárút megépüléséhez és fejlesztéséhez számos elnyert támogatás is hozzájárult.

A Balatoni kerékpárút alapvetően a Balaton partját követi, néhol közel hozzá, máskor távolabb. A kerékpárutat bizonyos helyeken kiépített kerékpárút teszi ki, főleg a tó Északi partján, más részei viszont a települések közútjain, utcáin, mellékútjain találhatóak, jellemzően a jobban beépített területeken, mint a tó Déli partján. A kerékpárutat ezeken a részeken táblákkal is jelzik a jobb tájékozódás végett, ahol az egyes települések közti távolságokat is feltüntetik, viszont a kerékpárút irányát jelző táblák nincsenek ott minden lényeges irányváltást jelentő kanyarnál, ahol a kerékpárút egy másik, lejjebb vagy feljebb lévő utcában folytatódik, illetve nem jelzi ezt egyértelműen, de előfordul az is, hogy a környező fák lombjai takarják ki a jelzőtáblát, ezek miatt, főleg az új vendégek vagy külföldiek eltéveszthetik a kerékpárút nyomvonalát. Néhány helyen ezért „házilag” kis sárga nyilakat festettek az inkriminált kanyarokba.

Bella állatpark, állatsimogató

Állatpark Siófok központjától mindössze 5 km-re, kellemes környezetben várja látogatóit az év minden napján, így hétvégéken és ünnepnapokon is. Az élmény teli programot nyújtó állatparki séta bármely korosztály számára kellemes kikapcsolódást jelent, ahol felfedezhetik szelíd állataik csodálatos világát és találkozhatnak kedvenceikkel.
www.bellapuszta.hu
Nyitva tartás: egész évben minden nap 9:30-18:30.

Zamárdi kalandpark

A Zamárdi Kalandpark az autópályától és a Zamárdi-felső vasútállomástól mintegy száz méterre, egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben található, és szinte végtelen lehetőségeket tartogat a szabadidő aktív eltöltésére.
Nyitva tartása a főszezonban minden nap 10-19 óra között.
www.zamardikalandpark.hu

Siófok Víztorony

Siófok leglátványosabb épülete az 1912-ben épült víztorony. Az építmény, Gergely Jenő és Gut Árpád alkotása, és a város főterén található. A magassága a régebbi, kevésbé pontos leírások szerint 45 méter, az újabb mérések szerint viszont csak 41,30 méter.
A látogatókat két panoráma lift viszi fel a torony felsőbb szintjeibe, ahol kávézó, oxigénbár és hazánkban egyedülálló interaktív élményközpont várja őket. Az élményközpontban a Samsung és a Microsoft közös fejlesztése a Surface 2. Ez egy 10 centiméter vastag, érintésérzékeny, nagy-formátumú monitor, ami asztalnak is használható, falra is szerelhető, akár ebédelni is lehet rajtuk. Az élményközpont alatti szinten található a Szentkirályi Oxigénbár és a Panoráma Kilátó. Az oxigénbár hazánkban a víztoronyban nyílt meg elsőnek, ami elsősorban a Szentkirályi oxigénnel dúsított ásványvizeinek népszerűsítésére jött létre. Ezen az emeleten tökéletes kilátás nyílik a Balaton túlpartjára, a keleti medencéjénél húzódó helyenként 80 méteres löszfalra, a Somogyi-dombságra és a Hegyhát lankáira valamint a Tihanyi-félszigetre. A felújítás 420 millió forintos projekt keretén belül jött létre, amihez az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja nyújtott 300 milliós támogatást. A Samsung élményközpont padlószintje 33,60 méter, az Oxigénbár padlószintje 30,00 méter, a kilátó körterasz padlószintje pedig 26,70 méter magasan van a tér szintje felett.

Herend

Nevét világszerte ismerik porcelángyárának köszönhetően. Már Fényes Elek (1807–1876) ország leírásában oly jelentősnek vélte a települést, hogy annak ellenére, hogy puszta volt, a veszprémi járás községei között önálló szócikket szentelt neki.
Herend a 8-as főút mentén, az Északi- és Déli-Bakony találkozásánál, a Herend-Szentgál medence közepén fekszik, 341 méter tengerszint feletti magasságon. A főút a kisváros belterületének déli szélén halad el, a település tényleges főutcája a 8313-as út. Végighalad a területén a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal is, az itteni vasútállomásra a központ felől a 83 305-ös út (települési nevén Vasút utca) vezet. Átfolyik rajta a Séd patak.
Története:
A falu határában késő római kori leleteket találtak, míg a község mai területén a középkorban több kisebb falu is állt. A vidék, a környék mindig vadászterület volt, annak megfelelő lakosokkal. Mivel Veszprém 1552 és 1566 között török kézen volt, a törökök fehérvári robotra kényszerítették a herendi lakosságot, és a török kiűzése után a falu elnéptelenedett.
A herendi puszta 1764 és 1847 között került ismételt betelepítésre, ekkor kezdett újra fejlődni. Sok volt a német ajkú, ahogy az 1828. évi összeírás, majd az 1836. évi nemesi vagyonösszeírás adatai mutatják. A település 1999. július 1-jétől városi rangot kapott.

Paloznak

Paloznak község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban. Első írásos említése a Veszprém-völgyi Monostor Adománylevelében található a 970-es évekből, régészeti leletek alapján 5000 éve lakott település. A falu lélekszáma 412 fő (2008). A Balaton-felvidék hagyományos faluképének megőrzéséért Paloznak 1998-ban Hild-díjat kapott. A két meghatározó tevékenység a borászat és a turizmus, de jellemző még a halászat is erre a területre.

Tihany

Tihany község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban. Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, látványos táji és természeti adottságokban bővelkedő község a Balatonba nyúló Tihanyi-félszigeten. Híres, még ma is meglévő nevezetessége a helynek a tihanyi visszhang vagy echo, amely a tihanyi apátság és a Visszhang-domb között keletkezett akkor, amikor még épületek a hang szabad oda-vissza terjedését nem gátolták. Tiszta, csendes időben még most is megfigyelhető, elsősorban télen. Echo latin szó a görög ekhó után, melynek jelentése: visszhang. Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott.
Kompjáratok:
Szántód-Tihany: Szántód-révből 6.40-20.00 óra, Tihany-révből 7:00-20:20 óra között, 40 percenként indulnak.
www.balatonihajozas.hu

T-Flotta-rendezvényszervezés

Balatoni hajóbérlés kapitánnyal, rendezvényhajóbérlés, gyerekprogramok. Talizmán kalózhajó, sétahajó, disco hajó, naplemente túra.
Jegyvásárlás az apartmannál, vagy a fagyizóban is lehetséges a házigazdától, Csillától.

A környék legjobb éttermei

Sió Hal-sütő (Vitrolás utca)
Calavados étterem(Erkel Ferenc utca)
Sándor étterem (Erkel Ferenc utca)
Déli Part BBQ (Vámház utca, Vásárcsarnok mögött a Sió-csatorna mellett)
Bella (városközpont)

Szállás Foglalás

Kapcsolódjon ki a Magnólia Apartmanban, legyen Ön is a vendégünk!

Az alábbi gombra kattintva kiválaszthatja a dátumot és a leginkább megfelelő apartmant, hogy a nálunk töltött idő igazán pihentető legyen és a legjobb kikapcsolódást biztosítsa Önnek és családjának.

Kapcsolat

Reméljük, hogy minden információt megtalált az oldalunkon, valamint a foglalási rendszerünkben, ha további kérdése merülne fel, kérjük keressen az alábbi elérhetőségeinken:

Telefon

foglalás: +36 20 378-7027

Térkép